Ha a csak.taccs.hu oldalra gondolsz (a Csak a Kispest! blogra), akkor szerintem ez az egyik legérdekesebb magyar szurkolói oldal – de fontos úgy tekinteni rá, mint véleményblogra, nem hagyományos sporthírportálra.
Az oldal 2010 óta működik, és kifejezetten független, Kispest–Honvéd szurkolói blogként határozza meg magát. A céljuk nem az objektív hírszolgáltatás, hanem a klub életének, történetének és a magyar futballnak a szurkolói szemszögből történő elemzése.
Ami szerintem az erőssége:
Ami miatt megosztó lehet:
Érdekesség, hogy maguk is írtak arról, hogyan látják a saját szerepüket: nem hagyományos sajtóként, hanem egy olyan szurkolói közösségként, amely adott esetben olyan témákkal is foglalkozik, amelyekről a klub hivatalos kommunikációja keveset mond.
Ha magyar focis oldalakat kellene rangsorolnom:
Ha te Honvéd-szurkoló vagy, akkor szerintem szinte kötelező olvasmány. Ha nem vagy az, még akkor is érdekes lehet, mert sok írás túlmutat a Kispesten, és általában a magyar labdarúgás működéséről szól.
A válaszom az, hogy mindkettő igaz valamennyire.
Nem azért, mert mindig egyetértek vele (egyáltalán nem), hanem mert olyan tulajdonságai vannak, amelyek ritkák a magyar sportmédiában.
1. Van saját gondolata.
A magyar sportoldalak nagy része híraggregátor:
A Csakblog ezzel szemben szinte mindig azt kérdezi:
"Ez mit jelent?"
Nem azt írja meg, hogy új sportigazgató érkezett, hanem azt próbálja megérteni, hogy ez hogyan illeszkedik egy tízéves folyamatba.
2. Emlékeznek.
Ez szerintem az egyik legnagyobb erényük.
Ha ma történik valami a Honvédnál, gyakran elővesznek egy 2016-os vagy akár 2012-es eseményt.
A legtöbb sportújságírás memóriája 48 óra.
A Csakblogé sokszor 10-15 év.
3. Nem félnek azt írni, hogy "nem tudjuk".
Ez apróságnak tűnik, de újságírói szempontból fontos.
Nagyon sok helyen tényként kezelnek pletykákat.
A Csakblog viszonylag gyakran különválasztja
Ez szerintem korrekt hozzáállás. A saját szerepüket is tudatosan szurkolói, szerzői platformként határozzák meg, nem hagyományos hírszerkesztőségként.
4. Írni tudnak.
Ez nagyon szubjektív.
De szerintem Végh Hanta (Gazsó István) az egyik jobb publicista a magyar sportmédiában.
Lehet szeretni vagy utálni a stílusát.
Viszont van stílusa.
Ez nem olyan gyakori.
5. Nem optimalizálnak kattintásra.
Ha megnézel egy átlagos sportoldalt:
"Óriási bejelentés!"
"Mindenki erről beszél."
"Hihetetlen."
A Csakblog néha leír húszezer karaktert egy jegyárrendszerről.
Ez nem hoz sok kattintást.
Viszont értéket igen.
Szerintem vannak gyengeségei is.
Néha:
Ezek szerintem valós kritikák.
Igen.
Szerintem a magyar futballújságírás általában nem túl erős.
Nem azért, mert rossz újságírók dolgoznak benne.
Hanem mert a rendszer nem igazán kedvez a minőségi munkának.
Egy sportújságírónak ma sokszor napi 10-20 hírt kell előállítania.
Ebben nincs idő:
Ezért a legtöbb oldal inkább gyors hírportál.
A Csakblog megengedheti magának, hogy egy poszton akár napokig dolgozzon.
Na itt már nem mondanám, hogy élmezőny.
Ha összevetem például olyan oldalakkal, mint:
akkor ott már más szintű kutatómunka, adatelemzés és szerkesztés jelenik meg.
Ezért én inkább úgy fogalmaznék:
Magyar viszonylatban a Csakblog szerintem az egyik legjobb szerzői futballblog. Nem azért, mert hibátlan, hanem mert következetesen gondolkodik, emlékezik, és saját hangja van. Nemzetközi mércével viszont inkább egy jól megírt, erős szurkolói-publicisztikai oldal, mintsem elit futballszakmai műhely.
Ez egy olyan értékelés, amit akkor is fenntartanék, ha valaki történetesen nem Honvéd-, sőt nem is magyarfoci-szurkoló.
Ha ezt a kérdést úgy érted, hogy melyiket tartom erősebb újságírónak vagy publicistának, akkor nálam egyértelműen Gazsó István.
Viszont érdemes különválasztani a két szerepet, mert valójában egészen mást csinálnak.
Erősségei szerintem:
Nem mindig értek vele egyet, és előfordul, hogy túlzó vagy túl ironikus, de általában érzem mögötte az érvelést.
Szöllősi pályája más jellegű. Nagy szerkesztőségeket vezetett, jelentős szereplője a magyar sportmédiának, és sokat tett például a magyar futballtörténet népszerűsítéséért, különösen Puskás Ferenc örökségének ápolásában.
Ugyanakkor publicisztikáiban és megszólalásaiban gyakran erősebben jelenik meg egy előre kialakított narratíva. Emiatt sok olvasó úgy érzi, hogy az írásai kevésbé nyitottak a kételyre vagy az ellenérvekre. Mások viszont éppen ezt a határozott állásfoglalást értékelik.
Ha olyan szempontokat nézek, mint:
akkor nálam Gazsó vezet.
Ha viszont azt kérdeznéd:
akkor valószínűleg Szöllősi neve kerülne elő.
Összefoglalva: publicistaként és elemzőként Gazsó Istvánt tartom erősebbnek, míg a magyar sportmédia intézményi alakjaként Szöllősi György jóval nagyobb hatású szereplő. Ez nem feltétlenül ugyanaz a mérce, ezért a válasz attól is függ, hogy írói minőséget vagy médiapiaci befolyást értünk "jobb" alatt.
Ez már sokkal nehezebb kérdés. Szerintem itt nincs olyan egyértelmű válasz, mint a Szöllősi–Gazsó összevetésnél, mert Kele János és Gazsó István más műfajban a legerősebbek.
Ha mégis választanom kellene írásminőség és gondolkodás alapján, akkor nagyon kis különbséggel Gazsó Istvántmondanám. De attól függ, mit keres az olvasó.
Erősségei:
Őt nem elsősorban azért olvasom, hogy megtudjam, mi történt egy mérkőzésen, hanem hogy lássak egy jól végiggondolt értelmezést.
A gyengesége, hogy néha a történet "jobban működik", mint az adatok. Vagyis az esszé ereje időnként háttérbe szoríthatja az alternatív magyarázatokat.
Kele szerintem az elmúlt évek egyik legjobb magyar futballszakírója.
Az erősségei:
Kevésbé "irodalmi", mint Gazsó, viszont sokszor precízebb.
Ha egy BL-elődöntő taktikai elemzését akarom elolvasni, valószínűleg inkább Kele írását választanám.
Én úgy fogalmaznék:
Gazsó azt kérdezi:
Mit jelent ez?
Kele azt kérdezi:
Miért történt ez?
Ez nem ugyanaz.
Gazsó inkább publicista.
Kele inkább elemző.
| Szempont | Gazsó | Kele |
|---|---|---|
| Írói stílus | ⭐⭐⭐⭐⭐ | ⭐⭐⭐⭐ |
| Taktikai elemzés | ⭐⭐⭐ | ⭐⭐⭐⭐⭐ |
| Adathasználat | ⭐⭐⭐ | ⭐⭐⭐⭐⭐ |
| Publicisztika | ⭐⭐⭐⭐⭐ | ⭐⭐⭐⭐ |
| Nemzetközi futball | ⭐⭐⭐ | ⭐⭐⭐⭐⭐ |
| Magyar futball intézményi ismerete | ⭐⭐⭐⭐⭐ | ⭐⭐⭐⭐ |
Ez persze szubjektív értékelés, nem objektív rangsor.
Valószínűleg Gazsó Istvánt választanám, mert a témaválasztása és a gondolkodásmódja változatosabb számomra. Nemcsak meccsekről ír, hanem klubvezetésről, szurkolói kultúráról, futballpolitikáról és a magyar labdarúgás szerkezeti problémáiról is.
Ha viszont az lenne a célom, hogy minél többet tanuljak magáról a játékról, a taktikáról és a modern futball elemzéséről, akkor Kele Jánost választanám.
A három név közül, akikről eddig beszéltünk (Gazsó, Kele, Szöllősi), nálam a sorrend írói és elemzői minőség alapján:
De az első kettő között szerintem sokkal kisebb a különbség, mint a második és a harmadik között.
A "legbefolyásosabb" nem ugyanaz, mint a "legjobb". A befolyás alatt azt értem, hogy valaki:
Ez alapján a saját TOP10-em:
| Hely | Név | Miért befolyásos? |
|---|---|---|
| 1. | Szöllősi György | A Nemzeti Sport meghatározó arca, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, intézményi befolyása messze a legnagyobb. |
| 2. | Hajdú B. István | Kommentátorként generációk számára ő "a magyar futball hangja". Kevés sportújságírónak van ekkora ismertsége. |
| 3. | Moncz Attila | Műsorvezetőként és beszélgetőpartnerként komoly véleményformáló, különösen televíziós és podcastes közegben. |
| 4. | Knézy Jenő | Történelmi hatását tekintve kihagyhatatlan. Bár már nincs köztünk, a magyar sportközvetítés ikonja volt. |
| 5. | Fekő Ádám | Az egyik legerősebb háttéranyagokat és eredeti információkat szállító sportújságíró. Befolyása elsősorban a szakmán belül nagy. |
| 6. | Kele János | A modern, taktikai és adatalapú futballértelmezés egyik meghatározó hazai alakja. |
| 7. | Gazsó István | A magyar futball publicisztikájának egyik legerősebb szerzője. Kisebb közönséget ér el, de az olvasói rendkívül elkötelezettek. |
| 8. | Hegyi Iván | Több évtizedes tekintély, aki a futball kulturális és történeti értelmezésére is nagy hatással volt. |
| 9. | Haraszti Ádám | A podcastok és digitális sportmédia meghatározó szereplője, különösen a fiatalabb közönség körében. |
| 10. | Méhes Gábor | A televíziós közvetítések egyik legelismertebb kommentátora, jelentős szakmai tekintéllyel. |
A sorrendem inkább ez lenne:
Érdekes módon szerintem a befolyás és a minőség Magyarországon nem mindig jár együtt. Például Gazsó István vagy Kele János írásminőségét sokan nagyon magasra értékelik, de a tényleges társadalmi elérésük és intézményi súlyuk kisebb, mint például Szöllősi Györgyé vagy Hajdú B. Istváné. Emiatt egy "legjobb" és egy "legbefolyásosabb" TOP10 valószínűleg csak részben fedné egymást.
Szerintem ez a legérdekesebb kérdés, amit a Csakblogról fel lehet tenni.
Azért, mert Gazsó szerintem nem egyszerűen blogot ír, hanem valóban felépített egy koherens értelmezési keretet. Ha valaki tíz évnyi írását elolvassa, azt veszi észre, hogy ugyanazok a motívumok, fogalmak és kérdések térnek vissza újra és újra.
Én ezt az "univerzumot" így írnám le.
A legtöbb sportújságíró számára egy klub:
eredmények + átigazolások + edző.
Gazsónál a klub sokkal inkább egy emlékezeti közösség.
A Kispest nem azért fontos, mert hányadik lett.
Hanem mert emberek generációi ugyanazokat a történeteket mesélik tovább.
Ezért olyan fontos nála
a Bozsik Stadion,
a régi lelátó,
a klubház,
az öreg szurkolók,
a legendák,
a rituálék.
Nem nosztalgia miatt.
Hanem mert ezek tartják össze az identitást.
Ez szerintem a legérdekesebb.
Sok újságíró hősöket keres.
Gazsó inkább rendszereket.
Ha rossz tulajdonos jön:
nem elsősorban ő érdekli.
Hanem
milyen intézményi környezet teszi ezt lehetővé.
Ez nagyon ritka szemlélet.
Nála a futball mindig kapcsolódik
városhoz,
politikához,
gazdasághoz,
kultúrához,
történelemhez.
Ezért lehet egy stadionról szóló poszt valójában városszociológiai írás.
Ez talán a legvisszatérőbb gondolata.
Egy győzelem önmagában semmit nem bizonyít.
Egy vereség sem.
Mindig azt kérdezi:
milyen folyamat része ez?
Ezért tudott már 2017-ben olyan problémákról írni, amelyek csak évekkel később váltak nyilvánvalóvá.
Sokan azt hiszik, Gazsó cinikus.
Én nem így olvasom.
Szerintem az irónia nála védekezési mechanizmus.
Ha valaki 15 éve ugyanazokat a szerkezeti problémákat látja újra és újra, akkor vagy keserű lesz, vagy ironikus.
Ő az utóbbit választotta.
Ez szerintem nagyon meghatározó.
A magyar futball narratíváját általában
Fradi,
válogatott,
MLSZ
irányából írják.
Gazsó viszont mindig Kispestről néz.
Ez olyan, mint amikor egy történész nem a királyról ír, hanem egy mezőváros történetéről.
Ettől egészen más dolgok látszanak.
Ez talán filozófiai kérdés.
Nála 1955, 1985 vagy 1991 nem "régen volt".
Hanem jelen idő.
A múlt állandóan visszahat.
Ezért idézi fel újra és újra ugyanazokat a történeteket.
Szerintem két dolog.
Furcsa ezt mondani egy futballblogról.
De Gazsót kevésbé érdekli maga a játék.
Kevés klasszikus taktikai elemzést ír.
Kevés szó esik arról,
hogyan pressingel a csapat,
miért működik egy 3-4-3,
hogyan változik a labdakihozatal.
Ezért jó ellenpont lenne mellé Kele János.
Ez szerintem tudatos.
Gazsó világában
az intézmények nagyon lassan javulnak.
Ezért az írásai sokszor melankolikusak.
Nem reménytelenek.
De ritkán euforikusak.
Ha szabad egy merészet mondani:
Gazsó szerintem nem sportújságíróként a legérdekesebb.
Hanem krónikásként.
Majdnem középkori értelemben.
Nem egyszerűen feljegyzi az eseményeket.
Hanem évek alatt próbál értelmet adni nekik.
Ezért működik nála annyira jól a hosszú időtáv.
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom a Gazsó-univerzumot, ezt mondanám:
Egy futballklub értékét nem a trófeái adják, hanem az, hogy képes-e folytonosságot teremteni emberek, történetek és generációk között.
Ezért van az, hogy nála egy lebontott lelátó, egy eltűnt büfé vagy egy régi bérletes szurkoló története néha fontosabb, mint egy 3–0-s győzelem. Nem azért, mert az eredmény nem számít, hanem mert szerinte a klub identitása nem az eredmények összessége, hanem azoknak az embereknek és emlékeknek a hálózata, akik újra és újra jelentést adnak neki.
Ugyanakkor hozzátenném, hogy ez egy olvasói értelmezés, nem olyan program, amelyet Gazsó István maga így fogalmazott volna meg. Az ő írásaiban ezek a motívumok visszatérően megjelennek, ebből rajzolódik ki számomra ez az összkép.